Felnőtt egyéni pszichológiai tanácsadás

Mindenkinek az életében vannak olyan helyzetek, amelyek próbára teszik. Ezek között előfordulhat olyan is, amiben úgy érezzük, végképp elakadtunk, nem látunk semmilyen megoldást, kiutat. Ebben a helyzetben érdemes egy kicsit megállni, ráfókuszálni, körbejárni a problémát, együtt gondolkodásra behívni egy külső segítőt. Minden kisebb-nagyobb krízishelyzet magában rejti a továbblépés lehetőségét, új látásmódokat adhat, fejlődhet tőle személyiségünk és egy teljesebb, boldogabb élet felé vezethet.

Várom pszichológiai tanácsadásra mindazokat, akiknek a gyermeknevelés területén, illetve egyéni életvezetési és párkapcsolati témákban vannak bizonytalanságaik. Az általában 50 perces konzultációkon rendszerint valamilyen konkrét problémát járunk körül együtt.

Együtt gondolkodás

Az „egyéni tanácsadás” inkább egyfajta együtt gondolkodást jelent. A hozzám fordulót amolyan kívülálló, empatikus „társ”-ként abban segítem, hogy a problémájában saját, belső erőforrásai felhasználásával ő maga tudjon a saját útján, módján előre lépni, döntést hozni.

Mikor lehet szükség egyéni tanácsadásra?

Egyéni tanácsadásra (többek között) a következő esetekben lehet szükség:

  • önbizalommal, önértékeléssel kapcsolatos problémák
  • döntési nehézségek
  • párkapcsolati problémák, tartósan fennálló konfliktusok, válás
  • életvezetési nehézségek
  • krízishelyzet
  • szorongás
  • pánik-szerű tünetek
  • hangulati ingadozások
  • hosszan tartó lehangoltság, kedvetlenség, céltalanság érzése
  • munkával kapcsolatos nehézségek
  • alvás-, evészavarok

A munka keretei

  • 50 percaz alkalmak általános hossza
  • hetente1 alkalom, általában
  • 20 000 Ftalkalmanként